A Magyar Szántóverseny Egyesület Alakuló Közgyűlése
2010. november hó 30. napján 10 órakor lesz
az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézetben
(2100. Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 4.)
A Közgyűlés napirendje:
- A Magyar Szántóverseny Egyesület megalakulásának kimondása.
- A Magyar Szántóverseny Egyesület Alapszabályának megtárgyalása, elfogadása.
- A Magyar Szántóverseny Egyesület vezető tisztségviselőinek megválasztása.
- A Magyar Szántóverseny Egyesületi tagdíj meghatározása.
- A Magyar Szántóverseny Egyesület nyilvántartásba vételének kérelmezése az illetékes Bíróságnál.
|
|
Módosítás dátuma: 2010. november 25. csütörtök, 00:22 |
|
Az öt régió verseny befejezése után került sor az országos döntőre. A velencei Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola valamint a Székesfehérvár-Kisfaludi Aranybulla Mg. Zrt által szervezett verseny rendkívüli időjárás és talajállapot mellett került megvalósításra. A versenyt Czerván György a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára nyitotta meg annak reményében, hogy az adott körülmények ellenére azt be is lehet fejezni. A versenyzőink lelkesedésének köszönhetően végül is sikerült a 2010 évi szántóverseny szezont sikerrel zárni. A döntő eredményeit a mellékelt táblázat tartalmazza, az éves eredmény összesítőt később közöljük.
|
|
Módosítás dátuma: 2010. szeptember 27. hétfő, 21:28 |
|
Bővebben...
|
|
|
Az évad első versenyére 2010. 08. 14-én a Siófok-Kiliti Kersák lovastanyán került sor. A Siófok Térségi Gazdakör által szervezett esemény a következő programokat tartalmazta:
V. Kenyérszentelő Ünnep II. „SIÓ” Lovasjátékok I. Területi szántóverseny
A szántóverseny indulóit és eredményeit az alábbi táblázat tartalmazza.
|
|
Módosítás dátuma: 2010. szeptember 01. szerda, 16:54 |
|
Bővebben...
|
|
2010. július 07. szerda, 00:00 |
|
A Magyar Szántóverseny Szövetség pályázatot hirdet a 2010. évi területi és országos szántóverseny rendezésre. A pályázaton a Szövetség tagjai vehetnek részt, akik a következő feltételeket vállalják:
Területi verseny Minimum tíz induló Minimum három kategória meghirdetése A verseny az MSZSZ versenyszabályzata alapján kerül lebonyolításra
Országos verseny A területi versenyek kategóriánkénti első három versenyzőjének fogadása Minden kategória meghirdetése A verseny az MSZSZ versenyszabályzata alapján kerül lebonyolításra
|
|
Bővebben...
|
|
|
Sajtótájékoztató - 2010.07.20. |
|
|
|
|
Írta: Dr. Jóri J. István
|
|
2010. július 20. kedd, 00:00 |
|
A Magyar Szántóverseny Szövetség 2010.07.20-án sajtótájékoztatót tartott Velencén a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában, ahol a szövetség tagjain kívül megjelent L. Simon László országgyűlési képviselő. A 2010. évi versenynaptár pontosítását követően a versenyszervezők beszámoltak az előkészületekről, míg a vezetőség bemutatta a szövetség most induló honlapját.
2010. évi verseny program
Sajtóanyag
|
|
Módosítás dátuma: 2010. július 21. szerda, 12:42 |
|
Bővebben...
|
|
|